2014. május 4., vasárnap

Majális 2014



Klubtagjaink ebben az évben is, a többéves hagyományt követve, megtartották a májfa állítás ünnepét. Az ünnepnap reggelén a férfiak elmentek kiválasztani a májfát, az asszonyok pedig az esti vacsorához készülődtek. Már évek óta, rendszeresen meghívjuk a Tokodi Nyugdíjasklub tagjait, akiket elkísért Tokod alpolgármesternője is, valamint a nánai képviselő-testület tagjait a polgármesternő vezetésével. Kosztolányi Margit elnöknő köszöntője után, a tokodi nyugdíjasklub elnöknője Romsics Magdolna  is köszöntötte a jelenlevőket, mint elmondta, „gyermeki örömmel várták a meghívást”, mert nálunk mindig nagyon jól érzik magukat. Nána község polgármesternője köszöntőjében megemlékezett a közelgő anyák napjáról is. Egyben meghívta a Tokodi Nyugdíjasklub éneklőcsoportját szereplésre a Nánai falunapra. A köszöntők utáni kultúrműsorban a Tokodi Nyugdíjasklub éneklőcsoportja vidám hangulatú dalokat énekelt. Papp Lajos májusról szóló, Faragó Rezsőné pedig anyáknapi verset szavaltak. Műsor a májfa díszítésével folytatódott. Az első szalagokat a Tokodi Önkormányzat alpolgármesternője és Nána község polgármesternője kötötték a májfára, majd mindkét csoport vidám dalokat énekelve, feldíszítette az egész fát. A feldíszített fával a kultúrház melletti parkolóra vonultak, ahol Hajtmann Kornélia szavalata, és vidám éneklés mellett jelképesen az utcán állították fel a májfát. A műsor végén közösen, nagy átéléssel elénekelték a „Szeressük egymást gyerekek” című dalt. A közös vacsora után Rackó Tibor zenéje késztette közös éneklésre, (táncra), az ünneplőket.
































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése