2010. november 14., vasárnap

Hajtman Kornélia könyvbemutatója

2010 nov. 14-én a nánai kultúrházban teltház előtt könyvbemutató volt, ahol a Nyugdíjasklub krónikásának Hajtman Kornéliának „Életem az iskola és szülőfalum” című kiadványát mutatták be. A szerző munkásságát Matuska Zsuzsanna polgármesternő méltatta. A könyvet Dániel Erzsébet ismertette.

A szerző, (aki mindannyiunk Nelli nénije), a könyv keletkezéséről elmondta, hogy minden év karácsonyán egy napot annak szentel, hogy régi tanítványok képeit, szalagavatói üdvözleteit nézegeti. Az szinte már törvényszerű, hogy a sok-sok kép, üdvözlet ilyenkor szétszóródik és beteríti az egész szobát. Akkor jött az ötlet, hogy nem lehetne-e ezeket a képeket mind egy helyen, egy könyv formájában összegyűjteni. Mivel a technikai lehetőségeket nem nagyon ismeri, megkérdezte Góra Tibort, (aki fényképészettel foglalkozik), hogyan lehetne ezeket a képeket egy helyen összegyűjteni. Tibor lelkesen támogatta az ötletet, mert mint elmondta, a mai technika nem ismer lehetetlent. A könyv formája fokozatosan alakult ki. A fő gondolat, az iskola és falu kulturális, szellemi élet történéseinek megörökítése.

A rövid műsorban szerepeltek a nánai kisiskolások, továbbá a Hajtman családtagjai verssel, énekkel és köszöntővel. A Nyugdíjas klubtagok énekszámokkal és virágokkal köszöntötték az ünnepeltet. A jelenlevő volt diákok és szponzorok az ünnepség végén egy-egy dedikált példányt kaptak ajándékba.

Ez a könyv egy nagyon értékes ajándék minden nánai családnak, akik azokban az időkben jártak Nánára iskolába. Tanúságtétele annak, hogy részei vagyunk egy nagy családnak, amit faluközösségnek is szoktak nevezni. Egykori tanítónk, mint egy jó családanya, aki évről évre karácsony táján számba veszi gyerekei életétét, most egy szép karácsonyi ajándékkal lepett meg bennünket.

Kedves Nelli néni, hálásan köszönjük, hogy ezzel a könyvvel is erősíti bennünk, gyerekeinkben és unokáinkban a közösségi érzést.





2010. november 7., vasárnap

Nyugdíjas bál

Nyugdíjas bál


2010 nov. 6. án a nánai Nyugdíjasklub zenés szórakozást - bált szervezett a nyugdíjasoknak. Novemberi hónapban már évek óta rendszeresen rendeznek összejöveteleket a hosszú őszi esték lerövidítésére.
Az estét a Nyugdíjasklub éneklőcsoportja nyitotta meg. Új énekszámokat adtak elő, azokból a dalokból, amelyekkel okt. 16-án részt vettek Párkányban a ”Tavaszi szél vizet áraszt” c. népdalverseny elődöntőjén. Illetve humoros-vidám dalocskát énekeltek a nyugdíjasok nehézségeiről.
A megnyitó után kezdődött a vidám szórakozás. Volt, aki csak beszélgetett, mások az ismert slágereket és zeneszámokat hallgatták- énekelték, megint mások táncoltak. Kinek-kinek egészségi állapota és vérmérséklete szerint. Közben egymást is megkínálták az otthonról hozott sós, vagy éppen édes finomságokkal. A zenét a Mihályi házaspár szolgáltatta Nánáról. A tombolába az ajándékokat: a községi hivatal, magánvállalkozók és klubtagok ajánlottak fel. A vidám éneklést és folytonos vidám tere-ferét hallgatva úgy tűnt, hogy a hangulat kitűnő volt.