2018. június 28., csütörtök

XVI. Falunap


A XVI. Falunapra az önkormányzatunk ebben az évben is változatos műsort készitett falunk lakosainak és az idelátogató vendégeknek. Az ünnepélyes megnyitó után polgármesterünk, Molnár Dezső átadta az önkéntes véradóknak a kitüntetéseket, majd elkezdődött a hajnalig tartó program. A műsorban minden korosztály megtalálhatta a kedvére valót. Volt bográcsfőző verseny, labdarúgás, moderntánc, táncdalok, operett dalok, olasz slágerek, szlovák és magyar slágerek, fúvós zene, mazsorettek és ródeó bika. Szerepeltek a helyi óvodások és a kisiskola diákjai. Nyugdíjas klubunk éneklőcsoportja, Dorna Ferenc trombita kíséretével, katonadalokkal szerepelt. A gyerekeknek volt ugrálóvár, póni lovaglás, Kisgombos népi játékok. A falunap résztvevőinek az önkormányzatunk több fajta gulyással kedveskedett. Az esti táncmulatság zenéjét Roberto Best biztosította.
A fotókat  Jantosík Napsugár készítette.



 
  





 













2018. június 3., vasárnap

Úrnapi körmenet


A rendszerváltás után tizennyolcadik alkalommal tartottak Nánán Úrnapi körmenetet, melyet Hegyi Péter káplán úr, községünk katolikus híveinek lelki pásztora vezetett. Nyugdíjasklubunk tagjai az adományokból hozott virágokkal minden évben közösen díszítik virágokkal a templomot és az oltársátrakat. Körmenet a hagyományos útvonalon haladt. Az első oltársátor a templom előtti emlékkeresztnél, második a Szent Vendel szobornál, harmadik a Nyéki család, és negyedik pedig a Nemes család háza előtt volt felállítva. Körmenetet a nyugdíjasklub énekkara - most először - Dorna Ferenc trombitás közös éneke kísérte.