2016. december 23., péntek

Mindenki karácsonya 2016



Önkormányzatunk a közös karácsonyi ünneplést a falu lakosaival aranyvasárnapra időzítette. Az ünnepi műsor most is, két részből állt. A műsort Popély Marika és Kosztolányi Anna szavalata nyitotta meg, utána Molnár Dezső polgármester üdvözlő beszéde hangzott el. Majd a többszörös véradóknak köszönte meg az önzetlen segítséget és átadta a Jansky emlékérmeket. A műsor további részében felléptek a helyi óvodások, kis-iskola diákjai és a nyugdíjasklubunk Csillagvirág éneklőcsoportja. Az ünnepség a kultúrház melletti parkolóban folytatódott, ahol a felnőtt résztvevőket forralt borral és bejglivel kínálták. A gyerekek gyerekpuncsot és apró ajándékot kaptak. 














2016. december 14., szerda

Adventi délután a nyugdíjasokkal



Mikulás napja után, Karácsony előtt, Luca napján találkoztak tagjaink a kultúrházban a falu feldíszített karácsonyfája mellett. Ünnepelni úgy jó, ha nem csak a családtagok, (a nyugdíjasklub tagjai) vannak jelen, de vannak vendégek is. Ezért meghívtuk és körünkben üdvözölhettük a kisiskola diákjait, pedagógusait és az önkormányzat képviselőit: Molnár Dezsőt és feleségét, Lengyelfalusy Máriát a kulturális bizottság elnökét és Bubus Sándort a pénzügyi bizottság elnökét. Az ünnepi délután Hajtman Kornélia szavalatával kezdődött. Az elnök üdvözlő beszédében megköszönte az önkormányzat anyagi hozzájárulását ehhez a rendezvényhez, aminek  köszönhetően most az asztalok gazdagabban vannak terítve, mint az elmúl években. Gratulált a kisiskola pedagógusainak, hogy odaadó munkájuk eredményeként ebben az iskolaévben rekordszámú, 24 kisdiákkal kezdték az iskolaévet. Polgármesterünk és az iskola igazgatónője is köszöntötte tagjainkat, kellemes ünnepeket kivánva.  Köszöntők után a Csillagvirág énekével folytatódott a műsor, majd a kisiskola diákjai adták elő közel félórás, verses, táncos, énekes, vidám hangulatú szép műsorukat. A műsor után megérkezett a Mikulás (Gombos Erzsébet) és a Krampusz (Ferenc Rudolf). A Mikulástól mindenki csomagot kapott ajándékba. A Krampusz lánccsörgetése, virgácsozása, koromfestése tette színesebbé a délután vidám hangulatát.





































2016. november 27., vasárnap

Advent 2016




                        Falunk önkormányzata idén második alkalommal állított adventi koszorút. Ezúttal a templom előtti Emlékkeresztnél. A közös gyertyagyújtás a vasárnapi szentmise után volt, melyen falunk káplánja, Hegyi Péter úr megáldotta a koszorút és a gyertyákat. Polgármesterünk, Molnár Dezső rövid beszédében megköszönte a szépen elvégzett munkát és Csányi családnak a hozzájárulást. Az első gyertyát falunk káplánja gyújtotta meg. Az ünnepség alatt a nyugdíjasklub énekkara adventi énekeket énekelt.