2010. március 22., hétfő

Nyugdijasklub énekkara

Énekkar

Szintén 2001-ben alakult meg az asszonykórus. Kosztolányi Margit vezetésével. 2003-ban vegyes kórussá alakultunk. Azóta részt veszünk falunk minden kulturális rendezvényén, egyházi rendezvényeken, temetéseken.

Szerepeltünk még a környező falvainkban, Ebeden, Garamkövesden, Libádon, Kémenden, Kőhídgyarmaton, Köbölkúton, Szalkán. Többek közt több vidám jelenetet adtunk elő, mint például a lakodalmas, régi aratási szokások, tollfosztó, regruták búcsúztatása, Betlehemjátékok stb. Állandó szereplők vagyunk Bécsben a Szent István napi ünnepségen.

Több alkalommal kaptunk meghívást Magyarországra, részt vettünk az Iszter-Gránum népművészeti fesztiválon több alkalommal, Nagymarosra Nemzetközi nyugdíjas találkozón. Szerepeltünk Kisnánán, a testvérfalvak találkozóján, Kissebségi Nemzetközi találkozón, Pilisjászfalun, Nemzetközi Kórus találkozón Dorogon.

Felújítottuk a Húsvéti passiót, részt vettünk még Szalkán Szállást keres a Szent család című egyházi rendezvényen.

A nánai nyugdíjasok éneklő csoportját a falu kulturális életének fejlesztéséért és a falu hírnevét öregbítő kiemelkedő kulturális tevékenységéért

Nánáért Emlékéremmel jutalmazta Nána Község Önkormányzata.

2010. március 18., csütörtök

Klubtevékenység

Nánai Nyugdíjasklub

A nánai Nyugdíjasklub 2001.1.16.-án alakult meg.

Elnöke Kosztolányi Margit.

Találkozásaink időpontja minden kedden 14 órakor van.

Már a tizedik éve működünk 90-100 taggal.

Kellemes délutánokat töltünk el együtt.

Látogatjuk betegeskedő klubtagjainkat, érdeklődünk sorsukról és csekély ajándékkal kedveskedünk nekik.

Minden évben már hagyományosan rendezünk:

Farsangi bált

Nőnapi ünnepséget

Májfaállítási ünnepséget, ahol régi szokásokat elevenítünk fel

Szép szüreti bálokat, régi szokásokkal fűszerezve

Karácsonyváró délutánt, ahol minden tagunkat megajándékozzuk

Az évzáró gyűlésen minden évben beszámolunk tevékenységeinkről. Itt köszöntjük ünnepélyes keretek között kerek évfordulós jubilánsainkat (60, 70, 80, 85, 90 évét betöltő klubtársainkat).

Több esetben szerveztünk egészségügyi előadásokat.

Kirándulásokat szerveztünk: Egerbe, Bükfürdőre, Krasznahorkára, Betlérre, Bajmócra és Szalkára a tájházba.

Több évig baráti kapcsolatokat ápoltunk Esztergom-szentgyörgymezei nyugdíjasklubbal. Több éve már szintén baráti kapcsolatba vagyunk a Tokodi nyugdíjasklubbal is.

Kosztolányi Margit