2017. szeptember 17., vasárnap

Szüreti ünnepség a nyugdíjasklubban



Múlt évben áprilistól decemberig nem volt az egész tagság részére szervezett rendezvényünk. Ez hosszú időszaknak tűnt, ezért úgy gondoltuk, hogy szeptemberre felújítjuk a nyugdíjasklub régebben már megtartott szüreti ünnepségét. Az előadásba bevontuk klubunk fiatalabb tagjait is. A műsorfolyamat összeállításánál tartottuk magunkat a régi szövegekhez. A kultúrházban megtartott ünnepségen megtiszteltek jelenlétükkel: falunk polgármestere a feleségével, a pénzügyi bizottság elnöke a feleségével, valamint a párkányi mozgássérültek szervezetének képviselői. Műsorban (a régi hagyományokhoz híven), szerepelt: bíró, bíróné, kisbíró, szőlő csőszök, szüretelők, gazda, koszorúvivők és puttonyos. A díszlet fénypontja a szőlőből font koszorú volt. A vidám hangulatú műsor után az ügyes kezű asszonyaink főztjét kóstolhatták meg a jelenlevők. Majd Romada György zenéjére énekelhettünk, táncolhattunk, vagy csak hallgathattuk a szép énekeket, kinek-kinek kedve, (egészségi állapota), szerint.