2013. augusztus 25., vasárnap

Bécsi Szent István ünnepség 2013



Nyugdíjasklubunk éneklőcsoportja ebben az évben hetedik alkalommal vett részt a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség által szervezett Szent István napi ünnepségen aug. 24.-én. A zarándokútra együtt utaztunk a Bélai Éneklőcsoporttal. Erre az ünnepségre ebben az évben több ezer zarándok és negyven hagyományőrző csoport érkezett, Ausztriából, Magyarországról, Romániából és a Felvidékről. Az ünnepi műsor felvonulással kezdődött, ahol a csoportok népviseletbe öltözve vonultak a Szent István székesegyházba (Stephansdomba), ahol hálaadó szentmisével folytatódott a megemlékezés, melynek szertartásában lelkipásztorunk Burian László esperes úr is részt vett. Az istentisztelet után az érseki palotában szeretetvendégségre hívták a részvevőket. Majd a hagyományőrzők fellépései következtek a dómtéri árkádos udvarban és a székesegyház melletti téren. Nyugdíjasaink éneklőcsoportja ebben az évben a székesegyház melletti téren „Kivicses kavicsos…” című népzenei összeállítással szerepelt. Hazaérkezve, a polgármesternő megköszönte az éneklő csoport sikeres szereplését és köszönetet mondott, hogy méltó képen képviseltük Nána községet ezen a nemzetközi rendezvényen. 
























2013. augusztus 21., szerda

Szent István napi ünnepség Nánán



Nánán a Szent István napi megemlékezésre a Csemadok és a Szülőföldért Polgári Társulás szervezésében a nánai templomban került sor . Az ünnepség a templom előtt felállított Ősi Magyar Kapu megszentelésével kezdődött. Majd Burián László esperes megáldotta az új kenyeret. Az ünnepi beszédet Pálmai József esztergomi tanár tartotta. A műsorban fellépett a nyugdíjasklubunk éneklő csoportja is. Morvai Barbara verset szavalt. A megemlékezés Rózsár Brigitta esztergomi orgonaművész hangversenyével ért véget. Az ünnepségen jelen voltak: önkormányzati képviselők Matuska Zsuzsanna polgármester vezetésével, Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke és Farkas Iván, az MKP alelnöke, valamint Dr. Popély Gyula történész. Műsor után a távozókat üdítővel és a megszentelt kenyér darabkával kínálták meg.















2013. augusztus 18., vasárnap

Falunap Tokodon

Testvértelepülésünk Tokod meghívta Önkormányzatunk és Nyugdíjasklubunk képviselőit a Tokodi Falunapi ünnepségekre. A találkozót kihasználva megbeszéltük nyugdíjasklubjaink további együttműködésének lehetőségeit és a közeljövő közös rendezvényeit. Maga a falunapi ünnepség a közelgő Szent István napi megemlékezés hangulatában zajlott. Az ünnepi köszöntő után az új kenyér ünnepélyes felszeletelése történt, melyet Tokod polgármestere osztott szét a jelenlevők között. A műsorban felléptek a helyi óvódások, iskolások, tánccsoportok, táncosok Kéméndről és szerepelt egy sztár vendég is.