2014. május 13., kedd

Janko bácsi 89 éves



Andráš Janko bácsi, a hosszan tartó betegség után, felgyógyulása örömére, úgy döntött, hogy a 89-ik születésnapját a klubtársak körében ünnepli. Janko bácsi, szeret hetente eljárni a klub találkozókra. A tagoknak már nagyon hiányzott, ezért nagy örömmel fogadták, hogy visszatérését közösen megünnepelhetik. A köszöntők sorát Kosztolányi Margit kezdte, majd Pinnel Gizella folytatta, aki először verset szavalt, utána elénekelte Janko bácsi kedvelt nótáját, (Zahučali hory, zahučali lesy - Felzúgtak a hegyek, felzúgtak az erdők), melynek éneklésébe az ünnepelt is bekapcsolódott. Az ajándékok átadása után, vidám mókázással, nótázással folytatódott az ünneplés. A nótázás Janko bácsi családjában nagy hagyománynak örvend. Leánya, Jarmilka sokszor szerepelt, mint szóló énekes, magyar nótaesteken. Fia Józsi, amellet, hogy szépen játszik harmonikán, még jó hangú énekes is. A vidám hangulatú ünneplést, Janko bácsi azzal a kivánsággal fejezte be, hogy jövőre ugyanitt, ugyanigy találkozzanak a 90-ik születésnapján is.
Úgy legyen.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése