2017. október 10., kedd

20 éves a Tokodi Nyugdíjasklub



Testvérszervezetünk a Tokodi Nyugdíjasklub, fennállásának 20 éves évfordulójára hívta meg klubunk tagjait és falunk polgármesterét. Örültünk a meghívásnak, hiszen ennek a húsz évnek, egy picit, mi a nánai nyugdíjasklub tagjai is részesei vagyunk. Baráti kapcsolataink, már több mint 10 éve tartanak. Ennek a határon átnyúló kapcsolatnak a fontosságát emelte ki köszöntőjében Romsics Magdolna a tokodi nyugdíjasklub elnöke, továbbá, Tóth Tivadar Tokod polgármestere, Popovics György a Megyei Közgyűlés elnöke, Molnár Dezső Nána polgármestere és klubunk elnöke is. A Tokodi Önkormányzat volt polgármestere Pánczél Mihály virágcsokorral köszöntötte Kosztolányi Margitot és Romsics Magdolnát akik megalapítói voltak ennek a több éve tartó baráti kapcsolatnak. A köszöntők utáni kultúrműsorban szerepeltek: Faragó Rezsőné, a Tokodi Nyugdíjas klub énekkara, a tokodi „Csillagfény” mazsorett csoport és klubunk tagjai, akik a „Szüreti ünnepség” című hagyományőrző műsort adták elő. Külön öröm, hogy műsorunkban szerepet vállalt Tóth Tivadar Tokod polgármestere és Molnár Dezső Nána polgármestere is. A vacsora után Szalók Péter zenéje csábította éneklésre, táncra a vendégeket. A szívélyes vendéglátás után még az utcán is zeneszóval búcsúztattak tokodi barátaink, (ugyanígy, zeneszóval fogadtak megérkezésünkkor is). Ezzel is biztosították, hogy számunkra ez a találkozás is felejthetetlen legyen.
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése