2017. június 18., vasárnap

Úrnapi körmenet



A rendszerváltás utáni tizenhetedik Úrnapi körmenetét, most először vezette Hegyi Péter káplán úr, községünk katolikus híveinek mostani lelki pásztora. A rendkívül mostoha időjárás miatt, ebben az évben a kertekben nevelt virágokból kevés fajta volt a díszítésre szánt virágokból. Ezt a hiányt bőven pótolták az adományokból összegyűjtött virágcsokrok. A körmenet a hagyományos útvonalon haladt. Az első oltársátor a templom előtti emlékkeresztnél, második a Szent Vendel szobornál, harmadik a Nyéki család, és negyedik pedig a Nemes család háza előtt volt felállítva. Körmenetet a Csillagvirág énekkar tagjainak éneklése kísérte.




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése