2015. március 20., péntek

Ötéves a blogunk



       Öt évvel ezelőtt, egyik alkalommal Tornóczi Annikával a klub tevékenységéről beszélgetve, megemlítette, hogy a gyerekei, unokái gyakran kérdezgetik: „Mama mit csináltok ti a klubban, mit tudtok ott egyáltalán csinálni? Leggyakrabban a Hollandiában élő unokám érdeklődik. A rendezvényeinkről jó volna minél több fényképet készíteni, hogy elküldjem nekik.” 
     Végiggondolva a beszélgetést rájöttem, hogy sok tagunknak a hozzátartozói, barátai, ismerősei kerültek messzire falunktól. Valószínű, hogy hasonló kérdések más beszélgetések közben is elhangzanak. Ez adta az ötletet, hogy az internet segítségével minden érdeklődőhöz gyorsan el tudnánk juttatni az információkat a nyugdíjasklub életéről. Megkérdeztem klubunk elnöknőjét, Kosztolányi Margitot és Nyéki László elnökségi tagot, hogy számíthatok-e a segítségükre, ha indítanák egy blogot. Az ötletet lelkesen támogatták és az óta is állandó segítőim, Margitka az adatok pontosításában, Laci a fotók készítésében.
     Kezdetben kétségeink voltak, hogy nem torkollik-e érdektelenségbe ez a kezdeményezés. Mára bebizonyosodott, hogy kétségeink alaptalanok voltak. Mostanra blogunk oldalmegjelenítési száma havonta több mint száz. Blogolvasóink nemcsak Európában, de az Egyesült Államokban és Kínában is vannak.
       Köszönjük blogolvasóik figyelmét. Úgy gondoljuk, ez bizonyítja, hogy blogunkat megtalálták azok, akik részére készült, és ez erőt ad nekünk a folytatáshoz.
      Köszönjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése