Az idei Szent István napi megemlékezésre, az előző
évekhez hasonlóan, most is a nánai templomban került sor. Az ünnepség Hajtman Borbála orgonakísérettel
előadott énekével kezdődött. Utána Dániel Erzsébet méltatta Szent István örökségét. Majd Pálmai József esztergomi tanár Szent
István intelmeit olvasta fel versekkel és énekkel tűzdelve. A műsor
további részében közreműködtek: nyugdíjas klubunk éneklő csoportja, Morvai
Barbara és az ebedi citerazenekar. Az ünnepségen jelen voltak az önkormányzat
képviselői Matuska Zsuzsanna polgármester vezetésével.
2014. augusztus 19., kedd
2014. június 30., hétfő
XII. Falunap
A
XII. Falunap és Nána nevű települések 14. találkozója a Falunapokon megszokott gazdag változatos műsorokkal várta, nemcsak
a falunk lakosait, de az ideérkező számos vendéget is. A műsorban minden
korosztály megtalálta a kedvére valót. Volt fúvószene, népzene, néptánc, de
felléptek a testvértelepülések zenés csoportjai is. Szerepeltek a helyi
ovisok és iskolások. Itt voltak a Tokodi Nyugdíjas klub tagjai is, akik
vidám táncparódiával szerepeltek a műsorban. Nyugdíjas klubunk éneklőcsoportja
„A regruták sorozása“ című műsorral
szerepelt. Volt gulyásfőző verseny, a gyerekeknek ugrálóvár és póni lovaglás
is. Este az Adácsi Veritas színpad a „Mágnás
Miska“ című operettet adta elő, utána hajnalig tartó mulatozás volt
a „Dzsoni és a Ricsajok” zenészek
kíséretében.
2014. május 15., csütörtök
Anyáknapi ünnep
Az önkormányzat anyák napi ünnepséget rendezett. A zsúfolásig megtelt
kultúrházban, gazdag program várta az ünneplőket. Bevezetőben a polgármesternő
köszöntötte az édesanyákat, nagymamákat. A műsorban felléptek a nánai óvodások,
kisiskolások, a nyugdíjasklub Csillagvirág éneklőcsoportja és Matus Adél, a
Nánai Színjátszó csoport tagja. Az ünnepség részeként, kiállítás nyílt Kremmer
Dezső bényi tojásdíszítő művész alkotásaiból. A szebbnél szebb faragások,
reliefek, csipkézett tojások mindegyike egyedi mestermunka. Volt olyan
díszített tojás is, melynek elkészítéséhez hétezer (7 000), darab Swarovski
üveg kristályt használt fel. A csipkézet tojás-csodákat már több helyen
kiállították:
2011-ben Ebeden, és Dunaszerdahelyen a Sárga kastélyban.
2012-ben Párkányban.
2013-ban Bényben, Kéménden és Táton.
2014-ben Pozsonyban, a Brämer kúriában.
Ezen kívül országos versenyeken is első helyezést ért el. 2013-ban,
Alsókubinban fődíjat, 2014-ben ugyanott, pedig I. díjat kapott. Ünnepség után
az önkormányzat képviselői, valamint az iskola és óvoda pedagógusai, minden
édesanyának és nagymamának egy cserép virágot ajándékoztak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)