2012. szeptember 10., hétfő

Nyári családi piknik





Szeptember első vasárnapján nyugdíjasklubunk Csillagvirág énekkara A csitári hegyek alatt című népzenei összeállításukkal szerepeltek a kultúrház melletti parkban, ahol az Önkormányzat és a Kulturális Bizottság negyedik alkalommal rendezett vidám, társas összejövetelt Nyári családi piknik címen. A műsort most is úgy állították össze, hogy minden korosztály számára érdekes legyen. A legkisebbek részére volt ugrálóvár, a nagyobb gyerekeknek kézműves foglalkozások, az idősebbeknek kultúrműsor. A kultúrműsorban nyugdíjasklubunk énekkarán kívül szerepeltek még: Rózsár Brigitta zongorista Esztergomból, a nánai színjátszók „Kolombuc tojása” című vígjátékával és Kőhídgyarmatról „Jhony és a Ricsajok” énekegyüttes.


2012. augusztus 26., vasárnap

Bécsi Szent István ünnepség


 


Nyugdíjasklub Csillagvirág Éneklőcsoportja ebben az évben már hatodik alkalommal vett részt a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség által szervezett Szent István napi ünnepségen aug. 25.-én. Az előző évekhez képest sok hagyományőrző csoport, (összesen harminchat), érkezett erre a rendezvényre, Magyarországról, Romániából és a Felvidékről. Az ünnepi műsor hagyományosan felvonulással kezdődött, ahol a csoportok népviseletbe öltözve vonultak a Szent István székesegyházba (Stephansdomba), ahol hálaadó szentmisével folytatódott a megemlékezés. Mise után a dómtéri árkádos udvarban a többi csoporttal együtt nyugdíjasaink éneklőcsoportja is bemutatkozott a bécsi közönségnek.



2012. augusztus 22., szerda

Szent István napi ünnepség Nánán

A Csemadok által rendezett idei Szent István napi ünnepségek Nána község első írásos emlékének 855. évfordulója jegyében zajlottak aug.19.-én. Ez alkalomból felavatásra került a templom előtt elhelyezett „Ősi Magyar Kapu”, melyet Vitéz Smidt Róbert szőgyéni fafaragó művész készített. Felavatásig a kaput a visegrádi Szent György Lovagrend tagjai korhű ruhaöltözékben őrizték. A rendezvényen fellépett nyugdíjasklubunk Csillagvirág énekkara is. Az avató ünnepség utáni műsor a kultúrház melletti szabadtéri színpadon folytatódott, ahol Vadkerti Imre adott koncertet. A koncert nagyon jól sikerült. A közönség felállva köszönte meg a művész fellépését.


2012. június 23., szombat

X. Falunap Nánán

X. Falunap a hagyományoktól eltérően már egy nappal korábban, pénteken elkezdődött az új szabadtéri színpad felavatásával. Az ünnepélyes felavatás rendkívül jól sikerült, hála az Adácsról érkezett amatőr színjátszóknak, akik az "Egy csók és más semmi" című operettet adták elő sok táncbetéttel a nánai közönség nagy tetszésére. Másnap már hagyományosan folytatódott a falunap, mely festménykiállítás megnyitásával kezdődött. A festőművészt, nyugdíjas klubtársunk Senkár Erzsébet saját szerzeményű versével köszöntötte. A későbbi programokban volt itt könyvbemutató falunk történetéről, gulyásfőző verseny, gyerekeknek ugrálóvár és lovaglás póni lovon. Az éjszakába nyúló, gazdag kultúrműsorban felléptek nyugdíjasaink is a már korábban szűkebb körben bemutatott "Kukoricafosztó" című összeállításukkal.