A kellemes idő sok lakosunkat – egész családokat kicsalogatott
a kultúrház melletti parkba a XIII. Falunapi ünnepségre. Műsor a bográcsételek
főző verseny megnyitásával kezdődött, majd a labdarúgóink mérkőztek meg Köbölkút
csapatával. Az ünnepi megnyitó egy meglepetéssel kezdődött. Lengyelfalusy Juhász
Máriát, Molnár Dezső polgármesteri díjjal tüntette ki. A műsort úgy állították
össze, hogy minden korosztály megtalálja a kedvére valót. Szerepeltek a helyi
ovisok és iskolások. A gyerekeknek volt Zseb-bábszínház, póni lovaglás, lufihajtogató bohóc és
ugrálóvár. A felnőtteknek katonai bemutató, Hangulat zenekar, Vidám fiúk
fúvószenekara, Pásztortűz néptánccsoport, Béres Jarmilka népdalénekes. Nyugdíjas
klubunk éneklőcsoportja népdalcsokorral szerepelt. Utána hajnalig tartó
mulatozás volt a 3-Band zenekarral.
2015. június 29., hétfő
2015. június 7., vasárnap
Körmenet
Nánai hívek, a
rendszerváltás után tizenötödik alkalommal tartottak Úrnapi körmenetet. A nyugdíjasklubunk
tagjai minden évben közösen díszítik virágokkal a templomot és az oltársátrakat.
A Csillagvirág énekkar tagjai a körmenetet énekléssel kísérik. Az első
oltársátor a templom előtti emlékkeresztnél, második a Szent Vendel szobornál,
harmadik a Nyugdíjasklubnál, és negyedik pedig a Nemes család háza előtt volt
felállítva.
2015. június 2., kedd
Megemlékezés a 70 éve befejeződött II. Világháborúról
A Csemadok, a Szülőföldért PT és a Gloria Victis ünnepi
megemlékezést szervezett a II. világháború 70 éves befejezése, a közelgő Nemzeti Összetartozás Napja
alkalmából és a Trianonra emlékezve. A rendezvény a Hősök Emlékművénél kezdődött koszorúzással. Az emlékünnepélyen koszorúztak: Magyarország
Pozsonyi Nagykövetsége, Gloria Victis PT, Nána község polgármestere, az MKP, a Csemadok és a Szülőföldért PT helyi szervezetei. Az ünnepségre meghívták a nyugdíjasklubunk énekkarát is. Énekkarunk a koszorúzás alatt háborús dalokat
énekelt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)