2014. október 26., vasárnap

Szépkorúak ünnepe 2014



Már több évvel ezelőtt kezdett rendszeressé válni, hogy önkormányzatunk a „szépkorúak hónapja” alkalmából ünnepi műsorral köszönti idősebb lakosait. Ez évi ünnepi műsort nyugdíjasklubunk  éneklő csoportja a „Szép ünnepre jöttünk ide máma” című dallal nyitotta meg, majd a polgármesternő Matuska Zsuzsanna ünnepi köszöntője hangzott el, melyet Róna Katalin egy szép versével fejezett be. Utána szólították a kerekévfordulós jubilánsokat a színpadra, hogy átvegyék az önkormányzat ajándékát. A jubilánsok nevében Kanicska Tibor mondott köszönetet az önkormányzatnak, hogy nem feledkeztek meg a kerek évfordulósokról, és ünnepi műsort készítettek számukra. Kultúrműsorban a „Pásztortűz” néptáncosai mutatták be magas színvonalú műsorukat. Vezetőjük Márkus Norbert külön köszönetet mondott a jó együttműködésért az önkormányzattal, majd Benes Ildikó és Pőthe István a Komáromi Jókai Színház tagjai a jó hangulatú műsorukkal fakasztották dalra a nyugdíjasokat.
A műsor végén, már hagyományosan az önkormányzat képviselői szolgálták fel a vadhúsból készült gulyást.
























 

2014. szeptember 1., hétfő

Tokodi meghívás



Többéves szép hagyományt követve, meghívást kaptunk a Tokodi Nyugdíjas klubtól a szépkorúak közös ünneplésére. Örömmel tettünk eleget a meghívásnak, mert a klubtársak közös találkozásai mindig sok-sok vidámságot és felejthetetlen kultúrélményt jelentenek számunkra. Az ünnepi összejövetelre a tokodi kultúrházban került sor. Megnyitó beszédében Romsics Magdolna a tokodi nyugdíjasklub elnöke köszöntötte az ünnepi összejövetel résztvevőit, és köszönetet mondott az önkormányzati támogatásért és a kitűnő kapcsolatokért. A vendégek közül a nyugdíjasokat elsőként Tóth Tivadar Tokod polgármestere, majd Popovics György a Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte. Czirkelbach Olga alpolgármester, egy kerámiából készült ajándékkal lepte meg a klubtagokat. Falunk önkormányzata nevében Matuska Zsuzsanna polgármesternő, majd klubunk elnöknője Kosztolányi Margit köszönte meg a meghívást. A kultúrműsorban szerepeltek: Faragó Rezsőné és Pap Lajos versekkel, a tokodi nyugdíjasklub tagjai énekkel. Énekkarunk „A regruták sorozása” című összeállítással szerepelt. A vacsora után Szaló Péter harmonikája mellett, vidám énekléssel és tánccal folytatódott az összejövetel. Vendéglátóink most is (mint az előző összejövetelek alkalmával mindig), felejthetetlen délutánt szereztek a számunkra. Legtalálóbban a találkozás hangulatát egyik új klubtagunk jellemezte, aki távozáskor így búcsúzott: „Már húsz éve nem éreztem olyan jól magam, mint ma Tokodon“.