2014. február 9., vasárnap

Gyémántlakodalom






Nem mindennapi ünnepség volt nyugdíjasklubunk éneklőcsoportjában. A Csillagvirág éneklőcsoport tagjai Krizsán József és Gizella a kollektívával közösen ünnepelték  házasság kötésük hatvanadik évfordulóját, a gyémántlakodalmat. Megalakulása óta tagjai az énekcsoportnak, mint elmondták egész életüket elkísérte a zene szeretete. József rokonságának minden családjában volt hangszeren játszó egyén. Ugyanúgy a gyerekei és unokái számára is természetes a zenélés. József tizenkét évesen a Csehszlovák ifjúsági tehetség versenyen Pilzenben 1947-ben harmonika játékával második helyezést ért el. Csupán Karel Gott a később világhírű cseh énekes előzte meg, aki az első helyen végzett. Ezért is tartották természetesnek, hogy családi örömüket megosztják azokkal, akik a zenéhez és a zenén keresztül hozzájuk is közel állnak.
Az ünnepi köszöntők sorát klubunk elnöknője Kosztolányi Margit versbe foglalt jókívánságai nyitották meg. Majd az önkormányzat nevében Matuska Zsuzsanna polgármesternő szintén versbe foglalva tolmácsolta jókívánságaikat. Az ünnepi köszöntők kiemelték a meglévő szeretet fontosságát, összetartó erejét, a meghatottság könnyeit csalva a jelenlevők szemébe. A vendéglátás után előkerült a sokat átélt családi harmonika is, amelynek vidám hangjai kísérték a „lakodalomkor” elmaradhatatlan nótázást. 









































2014. január 25., szombat

Évértékelő



Nyugdíjasklubunk évzáró összejövetele az elnöki beszámolóval kezdődött, melyben értékelték az elmúlt év eseményeit. Egy perces néma felállással megemlékeztünk eltávozott klubtársainkról. A rendezvények összefoglalója után a jubilánsok köszöntése, majd kultúrműsor következett. A kultúrműsorban vendég előadók is szerepeltek a Pásztortűz néptánccsoport tagjai, akik között nánaiak is szerepeltek. Jubilánsainkat a jelenlevő önkormányzat képviselői nevében a polgármesternő és az alpolgármester is köszöntötték. Hajtman Kornélia és Pinnel Gizella szavalattal, Csillagvirág énekkar vidám dalokkal kedveskedett a jubilánsoknak. 


































2013. december 23., hétfő

Karácsonyi ünnepség



Nána község Önkormányzata Mindenki Karácsonya címmel kultúrműsort rendezett a kultúrházban a község karácsonyfája alatt. Kultúrműsor a polgármesternő köszöntésével kezdődött, melyben mindenkinek köszönetet mondott a közösség érdekében végzett egész éves tevékenységéért. Műsor az óvodások fellépésével folytatódott, majd a helyi kis-iskola diákjai és Matus Adél szavalata következett. Utolsónak a nyugdíjasklubunk Csillagvirág éneklőcsoportja szerepelt. Végül a csillagszórók szikrázása mellett közösen elénekelték a „Mennyből az angyal” című karácsonyi éneket. A műsor után Burian László esperes úr köszöntötte az egybegyűlteket. 










2013. december 16., hétfő

Adventi ünnepség 2013



Advent harmadik vasárnapján került megrendezésre falunk lakosainak közös adventi ünnepsége.  Délutáni ünnepség a Hajnalvándor énekegyüttes karácsonyi koncertjével kezdődött a helyi templomban.  Koncert után a polgármesternő felolvasta Orosch János nagyszombati érsek levelét, melyben köszöneteit fejezi ki falunk lakosainak a jókívánságokért és az imákért a nagyszombati érsekké való kinevezése és beiktatása alkalmából. Ünnepség további része a kultúrház melletti parkolóban folytatódott. Kultúrműsorban a helyi óvodások és kisiskolások mellett karácsonyi dalokkal nyugdíjas klubunk éneklőcsoportja is szerepelt. Ünnepség után az Önkormányzat képviselői egy pohár forralt borral és bejglivel kedveskedtek a felnőtteknek. A gyerekek édességet és teát kaptak.