Nyugdíjasklubunk évzáró összejövetele az elnöki beszámolóval
kezdődött, melyben értékelték az elmúlt év eseményeit. Egy perces néma
felállással megemlékeztünk eltávozott klubtársainkról. A rendezvények
összefoglalója után a jubilánsok köszöntése, majd kultúrműsor következett.
A kultúrműsorban vendég előadók is szerepeltek a Pásztortűz néptánccsoport tagjai, akik között nánaiak is szerepeltek. Jubilánsainkat a jelenlevő önkormányzat képviselői nevében a polgármesternő és
az alpolgármester is köszöntötték. Hajtman Kornélia és Pinnel Gizella
szavalattal, Csillagvirág énekkar vidám dalokkal kedveskedett a
jubilánsoknak.
2014. január 25., szombat
2013. december 23., hétfő
Karácsonyi ünnepség
Nána község
Önkormányzata Mindenki Karácsonya
címmel kultúrműsort rendezett a kultúrházban a község karácsonyfája alatt. Kultúrműsor
a
polgármesternő köszöntésével kezdődött, melyben mindenkinek köszönetet mondott
a közösség érdekében végzett egész éves tevékenységéért. Műsor az óvodások
fellépésével folytatódott, majd a helyi kis-iskola diákjai és Matus Adél
szavalata következett. Utolsónak a nyugdíjasklubunk Csillagvirág éneklőcsoportja
szerepelt. Végül a csillagszórók szikrázása mellett közösen elénekelték a „Mennyből
az angyal” című karácsonyi éneket. A műsor után Burian László esperes úr
köszöntötte az egybegyűlteket.
2013. december 16., hétfő
Adventi ünnepség 2013
Advent harmadik
vasárnapján került megrendezésre falunk lakosainak közös adventi
ünnepsége. Délutáni ünnepség a Hajnalvándor énekegyüttes karácsonyi
koncertjével kezdődött a helyi templomban.
Koncert után a polgármesternő felolvasta Orosch János nagyszombati érsek
levelét, melyben köszöneteit fejezi ki falunk lakosainak a jókívánságokért és
az imákért a nagyszombati érsekké való kinevezése és beiktatása alkalmából. Ünnepség
további része a kultúrház melletti parkolóban folytatódott. Kultúrműsorban a
helyi óvodások és kisiskolások mellett karácsonyi dalokkal nyugdíjas klubunk
éneklőcsoportja is szerepelt. Ünnepség után az Önkormányzat képviselői egy
pohár forralt borral és bejglivel kedveskedtek a felnőtteknek. A gyerekek
édességet és teát kaptak.
2013. december 6., péntek
Nyugdíjasok Mikulása
Kultúrházban a falu
feldíszített karácsonyfája alatt tartották a nyugdíjasaink a Mikulás napi
ünnepséget. Az ünnep hangulatát növeli, ha nem csak magukban ünnepelnek, hanem
vendégeket is hívnak. Ezért hívták meg a kisiskolásokat és az
önkormányzat képviselőit is. Az ünnepi délután énekléssel kezdődött. A
Csillagvirág énekkar tagjai karácsonyi és Mikulás napi énekeket énekeltek.
Hajtman Kornélia verset szavalt. A Nánai Alapiskola diákjainak karácsonyi műsorában
angol nyelvű előadás is szerepelt, melynek értelmezését nagyon ötletesen úgy
oldottak meg, hogy a nézők közt szétosztották az angol szöveg tükör fordítását,
így pontosan nyomon követhető volt a műsor szövege. A jelen levő önkormányzat
képviselői nevében a polgármesternő köszöntötte a nyugdíjasokat, és Mikulás
napi ajándékcsomagot adott át. Az ünnepi műsor után megérkezett a Mikulás és a
Krampusz. A Mikulástól mindenki csomagot kapott ajándékba, a Krampusztól, (aki virgonckodásával
mindenkit megnevettet), pedig koromból pöttyöt a homlokára.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)










































