2012. október 17., szerda

Ünnepeltek a tokodi és a nánai nyugdíjasok



Nagyon kedves meghívást kapott a nánai Nyugdíjasklub és az Önkormányzat  partnertelepülésünktől Tokodtól a tokodi Nyugdíjasklubtól. A klub az idén ünnepelte megalakulásának 15 éves évfordulóját. A kedves és jól megszervezett ünnepségen a nánai nyugdíjasklub tagjai, a Csillagvirág éneklőcsoport, a polgármester asszony és néhány képviselőnk vettek részt. Az ünnepi köszöntöt a klub elnöknője Romsics Lukácsné, Magdika  mondta, aki bevezetőjében köszöntötte a jelenlevőket, köztük a település polgármesterét, alpolgármesterét, az önkormányzat megjelent tagjait, baráti klubok vezetöit, nyugdíjasok szövetségének vezetőjét. Az alapító tagok emléklapot és virágot kaptak, a vezetőségi tagok szintén virágot, valamint a klub vezetőjéről sem feledkeztek meg a tagok. Magdikának és párjának, akik fáradságot nem ismerve végzik munkájukat és tartják össze a klubtagokat és a klubot. Azután a kultúrmüsor következett, amelyben mazsorettek, szavalatok, énekek hangzottak el,  valamint a nánai  csoport a kukoricafosztót mutatta be nagy sikerrel.  Utána ünnepi vacsora és jó zene mellett mulattak a jelenlevők. Jó volt együtt lenni jó volt együtt ünnepelni abban a reményben, hogy a két nyugdíjas klub között még   hosszú évekig megmarad a barátság. Községünk polgármestere az ünnep alkalmából  ajándékkal köszöntötte a 15 éves klubot. 



2012. szeptember 10., hétfő

Nyári családi piknik





Szeptember első vasárnapján nyugdíjasklubunk Csillagvirág énekkara A csitári hegyek alatt című népzenei összeállításukkal szerepeltek a kultúrház melletti parkban, ahol az Önkormányzat és a Kulturális Bizottság negyedik alkalommal rendezett vidám, társas összejövetelt Nyári családi piknik címen. A műsort most is úgy állították össze, hogy minden korosztály számára érdekes legyen. A legkisebbek részére volt ugrálóvár, a nagyobb gyerekeknek kézműves foglalkozások, az idősebbeknek kultúrműsor. A kultúrműsorban nyugdíjasklubunk énekkarán kívül szerepeltek még: Rózsár Brigitta zongorista Esztergomból, a nánai színjátszók „Kolombuc tojása” című vígjátékával és Kőhídgyarmatról „Jhony és a Ricsajok” énekegyüttes.


2012. augusztus 26., vasárnap

Bécsi Szent István ünnepség


 


Nyugdíjasklub Csillagvirág Éneklőcsoportja ebben az évben már hatodik alkalommal vett részt a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség által szervezett Szent István napi ünnepségen aug. 25.-én. Az előző évekhez képest sok hagyományőrző csoport, (összesen harminchat), érkezett erre a rendezvényre, Magyarországról, Romániából és a Felvidékről. Az ünnepi műsor hagyományosan felvonulással kezdődött, ahol a csoportok népviseletbe öltözve vonultak a Szent István székesegyházba (Stephansdomba), ahol hálaadó szentmisével folytatódott a megemlékezés. Mise után a dómtéri árkádos udvarban a többi csoporttal együtt nyugdíjasaink éneklőcsoportja is bemutatkozott a bécsi közönségnek.



2012. augusztus 22., szerda

Szent István napi ünnepség Nánán

A Csemadok által rendezett idei Szent István napi ünnepségek Nána község első írásos emlékének 855. évfordulója jegyében zajlottak aug.19.-én. Ez alkalomból felavatásra került a templom előtt elhelyezett „Ősi Magyar Kapu”, melyet Vitéz Smidt Róbert szőgyéni fafaragó művész készített. Felavatásig a kaput a visegrádi Szent György Lovagrend tagjai korhű ruhaöltözékben őrizték. A rendezvényen fellépett nyugdíjasklubunk Csillagvirág énekkara is. Az avató ünnepség utáni műsor a kultúrház melletti szabadtéri színpadon folytatódott, ahol Vadkerti Imre adott koncertet. A koncert nagyon jól sikerült. A közönség felállva köszönte meg a művész fellépését.