Nagyon kedves meghívást kapott a nánai
Nyugdíjasklub és az Önkormányzat
partnertelepülésünktől Tokodtól a tokodi Nyugdíjasklubtól.
A klub az idén ünnepelte megalakulásának 15 éves évfordulóját.
A kedves és jól megszervezett ünnepségen a nánai nyugdíjasklub
tagjai, a Csillagvirág éneklőcsoport, a polgármester asszony és
néhány képviselőnk vettek részt. Az ünnepi köszöntöt a klub elnöknője
Romsics Lukácsné, Magdika mondta, aki bevezetőjében köszöntötte a jelenlevőket, köztük a település
polgármesterét, alpolgármesterét, az önkormányzat megjelent tagjait, baráti
klubok vezetöit, nyugdíjasok szövetségének vezetőjét. Az alapító tagok
emléklapot és virágot kaptak, a vezetőségi tagok szintén virágot, valamint
a klub vezetőjéről sem feledkeztek meg a tagok. Magdikának és párjának,
akik fáradságot nem ismerve végzik munkájukat és tartják össze
a klubtagokat és a klubot. Azután a kultúrmüsor következett,
amelyben mazsorettek, szavalatok, énekek hangzottak el, valamint a nánai csoport a kukoricafosztót mutatta be
nagy sikerrel. Utána ünnepi vacsora és
jó zene mellett mulattak a jelenlevők. Jó volt együtt lenni jó volt együtt
ünnepelni abban a reményben, hogy a két nyugdíjas klub között
még hosszú évekig megmarad
a barátság. Községünk polgármestere az ünnep alkalmából ajándékkal köszöntötte a 15 éves klubot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése