2017. december 14., csütörtök

Karácsonyváró délután a nyugdíjasokkal



A nyugdíjasklub idei utolsó rendezvénye a karácsonyváró délután volt a kultúrházban. Hagyományokat követve az idén is vendégeink voltak az önkormányzat képviseletében Molnár Dezső polgármester feleségével és Lengyelfalusy Mária a kulturális bizottság elnöke, valamint a Nánai Alapiskola diákjai és pedagógusai.
Az ünnepi délután Hajtman Kornélia szavalatával kezdődött. Az elnök, üdvözlő beszédében megköszönte a jelképes ajándékokat, amit a klubtagok kaptak a vendégektől. Lengyelfalusy Máriának a Nyugdíjasklub és a Csillagvirág énekkar logójának elkészítését, a kisiskola diákjainak pedig az ünnepi műsort. Továbbá megköszönte a vezetőségnek az ünnepi megvendégelést. Külön köszönetet mondott Csesznak Ferencnek és segítőjének Kováč Jurajnak a kolbász készítéséért. Mihalko Károlynak a hangosításért.
Az önkormányzat képviseletében Molnár Dezső polgármester köszöntötte a nyugdíjasokat. Az ünnepi műsor után, ahol a diákokon kívül a Csillagvirág énekkar is szerepelt, megérkezett a Mikulás (Gombos Erzsébet) és a Krampusz (Ferenc Rudolf). A Mikulástól mindenki csomagot kapott ajándékba.  Krampusz virgonckodása, koromfestése mindenkit megnevettetett. A Mikuláson kívül az önkormányzat is mindenkit maglepett egy kis ajándékcsomaggal.




































2017. december 6., szerda

Mézeskalácssütés


Mikulás napján, a nyugdíjasklub asszonyai és a helyi kisiskola diákjai a kultúrházban mézeskalácssütéssel készültek a Mikulás eljövetelére. A gyerekek megtanulták a mézeskalács sütésének csínját-bínját. Fáradhatatlanul segédkeztek a sütemények formázásában és díszítésében. Mire a Mikulás megérkezett, a mézeskalácsok is megsültek, és a díszítés is megszáradt. A kész süteményeket a gyerekek is megkóstolták és a Mikulást is megkínálták.