2019. december 22., vasárnap

Falunk közös karácsonya


Az esős idő miatt, önkormányzatunk a közös karácsonyi ünnepséget a kultúrházban rendezte. A falak mellett voltak az árusok asztalai. A terem közepén pedig a székek, (amit a műsor után gyorsan összeszedtek, felszabadítva a helyet a vásárlásra, kóstolgatásra). A kultúrműsorban nyugdíjasklubunk énekkarán kívül felléptek a helyi óvodások és a kis-iskola diákjai. Minden fellépő gyerek ajándékcsomagot kapott az önkormányzattól. Üdvözlő beszédet Molnár Dezső polgármester mondott. Az önkormányzatunk képviselői az ünnepség végén disznótoros káposztával, a felnőtt résztvevőket forralt borral és bejglivel kínálták. A gyerekek gyerekpuncsot és édességet kaptak. A műsor után az élőzenét klubunk zenekari triója biztosította, (és hogy a „fiúk”, mennyire komolyan vették a fellépést, mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy egyik zenészünk, külföldi tartózkodását megszakítva, haza utazott, hogy szerepelhessen). 

Foto: Mihálko Károly 















2019. december 12., csütörtök

Mikulás - ünnepség


A nyugdíjasklub idei karácsonyváró Mikulás napi ünnepségét Hajtman Kornélia szavalata nyitotta meg. Fazekas László és Dorna Ferenc, valamint a nyugdíjasklub énekkara karácsonyi és Mikulás napi dalokat énekeltek. A Nánai Alapiskola diákjai szépen kidolgozott karácsonyi műsorral kedveskedtek a nyugdíjasoknak. Rendezvényünket megtisztelték jelenlétükkel az önkormányzat képviselői: Kanozsai Mária, Jung Jaroslav, Molnár Dezső polgármester vezetésével. Az ünnepi műsor része volt a Mikulás és a Krampusz bevonulása. A Mikulástól mindenki csomagot kapott ajándékba. A Mikuláson kívül az önkormányzat is mindenkit meglepett egy kis figyelmességgel. Az uzsonnára felszolgált házi kolbászt a nyugdijasklub önkéntesei készítették. A hangosítást és a háttérzenét Mihálko Károly biztosította.

Fotók: Čvirik Katalin, Mihálko Károly


















2019. december 10., kedd

Mézeskalácssütés a nánai kisiskola diákjaival


Szép hagyományt követve, ebben az évben is megtartottuk közös rendezvényünket a helyi kisiskola diákjaival – a mézeskalácssütést - a nánai kultúrházban. Öröm volt látni a lelkesedést, ahogyan a gyerekek formázzák és díszítik a süteményeket. Mire a sütemények elkészültek - megsültek, a Mikulás is megérkezett és csomagokkal ajándékozta meg a gyerekeket.

Fotók: Nánai Alapiskola