2011. május 2., hétfő

Nyugdíjas Majális

Szép hagyományt követve a nánai nyugdíjasklub ebben az évben is májfa állítással emlékezett fiatalságára a szerelem hónapjában. Az ünnepség elején Kosztolányi Margit, egy ilyen alkalomra írt vidám verssel köszöntötte az ünneplőket:

Május van Majális!
Elhívom a babám is.
Perdülj, fordulj reumás,
Táncolj ne légy nyavalyás!
Mulatságnál nincs jobb kúra
Gyerünk egy-két fordulóra!


Hajtman Kornélia ugyancsak egy verset szavalt. Mivel május első vasárnapja anyák napja is, az ünnepségen jelen levő Molnár Dezső alpolgármester a képviselőtestület nevében köszöntötte az édesanyákat. A köszöntők után a Csillagvirág énekkar tagjai énekeltek és közben szalagokkal feldíszítették a májfát. A műsor után gulyással megvendégelték a jelenlevőket. Az első tál ételt Kosztolányi Margit vidám versike kíséretében tette az asztalra:

Káka tövén költ a ruca…
Jól termett a kukorica!
Meg is hízott tehén s tinó,
Malac, ártány, anyadisznó.

Gulyáshoz így az anyag
Idén tavasszal is akad:
Kerül hagyma s minden más
El is készül a gulyás.
Melléje lesz jó étvágy
Ez az, amit most kíván
Mindenkinek a szervező,
S a gulyásparti rendező,
Vendégeknek sütő-főző,
Könyökig zsíros szakácsnő!

A borocska is jól csússzon,
Mihály házaspár is jól húzzon!
Daloljon hát vígan ki-ki,
Ettől jó a gulyásparti.

(Az elhangzott versek szerzője Lukács Zsigmond)
Vacsora után vidám tánccal, énekléssel folytatódott az ünneplés. Jó hangulatról a nánai Mihály házaspár gondoskodott, akik személyre szóló „szív küldi” slágereivel tették szórakoztatóbbá az estét.