Az önkormányzat anyák napi ünnepséget rendezett. A zsúfolásig megtelt
kultúrházban, gazdag program várta az ünneplőket. Bevezetőben a polgármesternő
köszöntötte az édesanyákat, nagymamákat. A műsorban felléptek a nánai óvodások,
kisiskolások, a nyugdíjasklub Csillagvirág éneklőcsoportja és Matus Adél, a
Nánai Színjátszó csoport tagja. Az ünnepség részeként, kiállítás nyílt Kremmer
Dezső bényi tojásdíszítő művész alkotásaiból. A szebbnél szebb faragások,
reliefek, csipkézett tojások mindegyike egyedi mestermunka. Volt olyan
díszített tojás is, melynek elkészítéséhez hétezer (7 000), darab Swarovski
üveg kristályt használt fel. A csipkézet tojás-csodákat már több helyen
kiállították:
2011-ben Ebeden, és Dunaszerdahelyen a Sárga kastélyban.
2012-ben Párkányban.
2013-ban Bényben, Kéménden és Táton.
2014-ben Pozsonyban, a Brämer kúriában.
Ezen kívül országos versenyeken is első helyezést ért el. 2013-ban,
Alsókubinban fődíjat, 2014-ben ugyanott, pedig I. díjat kapott. Ünnepség után
az önkormányzat képviselői, valamint az iskola és óvoda pedagógusai, minden
édesanyának és nagymamának egy cserép virágot ajándékoztak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése