2022. szeptember 26., hétfő

Szüreti ünnepség





 

Két év után most először jöttünk össze mulatni, szórakozni a szüreti dekorációval szépen kidíszített kultúrházba. Énekkarunk a régi szüreti ünnepségek hangulatát elevenítette fel, ahol volt: bíró, bíróné, kisbíró, csősz, puttonyos, gazda, szüretelő asszonyok és szépen kidíszített szüreti koszorú. Ebben a műsorban szerepelt polgármesterünk is, aki beszámolt az idei hegyfarki szőlőtermésről, (sok, humoros verssel anekdotával fűszerezve). Utána a Pásztortűz néptánccsoport, tüzes ritmusú Vág Garam - menti táncokat adott elő. A finom gulyást falunk jóhírű szakácsa főzte. Zenéről klubunk zenészei gondoskodtak. Most sem maradhatott el (a már hagyományos) karaoke.

Műsorunkat megtisztelték jelenlétükkel polgármesterünk vezetésével az önkormányzatunk képviselői is, és a Párkányi Mozgássérültek Szervezetének tagjai az elnöknő vezetésével.

 




 








































2022. augusztus 29., hétfő

Kirándulás Bajnára és Tatára

 

Klubunk öt év kihagyás után ismét autóbusz kirándulást szervezett, két helyre. Első megállónk Bajnán volt, ahol meglátogattuk a nemrég felújított Sándor Metternich kastélyt a híres Sándor Móric, - vagy ismertebb nevén az Ördög lovas - kastélyát. Innen Tatára mentünk, ahol bebarangoltuk a tatai várat, majd kisvonattal körbejártuk a város nevezetességeit.