2019. június 23., vasárnap

Úrnapi körmenet


A rendszerváltás után tizenkilencedik alkalommal tartottak Úrnapi körmenetet Nánán, melyet  Kálmán Atya vezetett. A hívek ebben az évben is közösen díszítették a templomot. Egy-egy oltársátor díszítése több család összefogásával készült. Körmenet a megváltozott körülmények miatt, most rövidebb útvonalon haladt, mint az előző években. Az első oltársátor a templom előtti emlékkeresztnél, második a nyugdíjas klub előtt, harmadik a Szent Vendel szobornál, és negyedik pedig a templom melletti parkolóban volt. Körmenetet a Csillagvirág énekkar tagjainak éneklése kísérte.






















2019. május 4., szombat

Májfa állítási ünnepség 2019


Az idei májfa állítási ünnepség - a már közel két évtizedes hagyomány forgatókönyve szerint történt. A készülődés már kora reggel elkezdődött. A férfiak elmentek kiválasztani a májfákat, közben az asszonyok a vendéglátáshoz készülődtek. Többéves hagyományt követve, az ünnepségre most is meghívtuk a Tokodi Nyugdíjasklub tagjait, akiket elkísért a tokodi önkormányzat alpolgármestere Horváth Mihály úr és kedves felesége is.
Az ünnepséget az elnök köszöntője nyitotta meg, majd polgármesterünk, Molnár Dezső  köszöntötte a tagságot és a vendégeket. A tokodi nyugdíjasklub elnöknője Romsics Magdolna  köszöntőjében elmondta, hogy erre az ünnepre külön műsorral készültek. A köszöntők utánni műsorban Faragó Katalin anyák napi verset szavalt. A zenekari trió anyákról szóló éneket adott elő. A tokodi nyugdíjasklub énekkara, vidám tengerész dalokat énekelt. A Pásztortűz ropogós tánca igazi majális hangulatot teremtett. A műsor után következett a májfa díszítése. A májfára az első szalagokat a Tokodi Önkormányzat alpolgármestere Horváth Mihály, Romsics Magdolna elnök és Nána község polgármestere Molnár Dezső kötötték fel. Majd énekszóval feldíszítettük a májfát. A feldíszített fával a kultúrház melletti parkolóra vonultunk, ahol Hajtmann Kornélia szavalata, Pásztortűz asszonyainak karikázó tánca és vidám éneklés mellett jelképesen az utcán állítottuk fel a májfát.
A közös vacsora után Béres Jarmilka, a zenekari trió - Szaló Péterrel kibővülve, Mihálko Károly és Romada György zenéje varázsolt majális hangulatot.
Rendezvényünket megtisztelték jelenlétükkel az önkormányzat képviselői: Jung Jaroslav, Khéli Gábor, Kohút Mihály, Molnár Dezső polgármester vezetésével.