Falunk
Önkormányzata idén első alkalommal állított adventi koszorút a kultúrház
melletti parkban. Közös gyertyagyújtás a vasárnapi szentmise után volt, melyen
falunk káplánja Siekel István úr megáldotta a koszorút és a gyertyákat.
Polgármesterünk, Molnár Dezső jelképesen meggyújtotta az első gyertyát és
köszönetet mondott az ötletgazdának, Kürti Anikónak a szépen elvégzett
munkáért. Az ünnepség alatt a nyugdíjasklub énekkara adventi énekeket énekelt.
2015. november 29., vasárnap
2015. október 25., vasárnap
Szépkorúak ünnepe 2015
2008-tól kezdett rendszeressé válni, hogy önkormányzatunk
a „szépkorúak hónapja” alkalmából ünnepi műsorral köszönti idősebb lakosainkat,
melynek keretén belül külön köszönti falunk kerek évfordulós jubilánsait, a 60,
70, 80, és 90 éves lakosainkat. Az ünnepi műsort nyugdíjasklubunk éneklő
csoportja nyitotta meg, majd Molnár Dezső polgármester köszöntötte a szép
számban megjelent nyugdíjasokat és a jubilánsokat. Az ünnepi köszöntő után a
kerekévfordulós jubilánsokat szólították a színpadra, hogy átvegyék az
önkormányzat ajándékát. Köszöntötték Andrásová Valériát az önkormányzat
alkalmazottját, aki szintén ebben az évben kerek évfordulós. Külön köszöntötték
a Budai és Gombos házaspárt, akik ebben az évben ünneplik házasságkötésük 50.
évfordulóját. A jubilánsok nevében Nozdroviczky Sándor mondott köszönetet az
önkormányzatnak, hogy nem feledkeztek meg a nyugdíjasokról, és megszervezték
számukra az ünnepi műsort. A műsorban fellépett Sóki Csilla énekes, akinek az
édesapja Nánáról származik. Az ismert dallamok mellett, itt mutatta be először
a saját szerzeményét, mellyel nagy sikert aratott. A műsor további részében a
Kisbojtár táncegyüttes szórakoztatta a közönséget. A nagy siker miatt, az
utolsó számot meg kellett ismételniük. Az ünnepi műsor után az önkormányzat
képviselői és a községi hivatal dolgozói vacsorával és frissítőkkel vendégelték
meg a nyugdíjasokat.
2015. szeptember 27., vasárnap
Tokodi barátainknál jártunk
Testvérszervezetünk
a Tokodi Nyugdíjas klub, a szépkorúak közös ünneplésére hívta meg klubunk
tagjait a tokodi kultúrházba. Megnyitó beszédében Romsics Magdolna a tokodi
nyugdíjasklub elnöke köszöntötte az ünnepi összejövetel résztvevőit. Köszönetet
mondott a sok-sok támogatónak, akik hozzájárulásukkal lehetővé tették, hogy ez
az ünnepi összejövetel megvalósuljon. Sajnálatát fejezte ki, hogy egészségi
problémák miatt, most először nem tudtak a klubtagok gazdagabb műsorral
készülni. A vendégek közül a nyugdíjasokat elsőként Tóth Tivadar Tokod
polgármestere köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy a tokodiak nagyszerű
bizonyítékát adták az összefogásnak, amikor felajánlásaikkal hozzájárultak
ennek a szép délutánnak a megvalósításához, ahol egy asztalnál ülve lehet
beszélgetni, szórakozni feledve a napi gondokat. Köszöntője után, Horváth
Mihály alpolgármesterrel közösen, virágcsokorral köszöntötték mindkét klub
elnöknőjét. Majd klubunk elnöknője Kosztolányi Margit köszönte meg a meghívást,
reményét fejezte ki, hogy nem ez lesz az utolsó találkozásunk. A kultúrműsorban
szerepeltek: Faragó Rezsőné és Hajtman Kornélia versekkel, a tokodi „Csillagfény”
mazsorett csoport Veres Károly és Veres Károlyné vezetésével, énekkarunk népdal
csokor összeállítással. A vacsora után Szalók Péter zenéje mozgatta meg, rázta
fel az egész termet, feledtetve napi bajainkat, betegségeinket, elűzve
szomorúságot, bánatot, legalább erre a bár esős és borongós, de mégis szép és
felejthetetlen délutánra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)