2015. szeptember 27., vasárnap

Tokodi barátainknál jártunk



Testvérszervezetünk a Tokodi Nyugdíjas klub, a szépkorúak közös ünneplésére hívta meg klubunk tagjait a tokodi kultúrházba. Megnyitó beszédében Romsics Magdolna a tokodi nyugdíjasklub elnöke köszöntötte az ünnepi összejövetel résztvevőit. Köszönetet mondott a sok-sok támogatónak, akik hozzájárulásukkal lehetővé tették, hogy ez az ünnepi összejövetel megvalósuljon. Sajnálatát fejezte ki, hogy egészségi problémák miatt, most először nem tudtak a klubtagok gazdagabb műsorral készülni. A vendégek közül a nyugdíjasokat elsőként Tóth Tivadar Tokod polgármestere köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy a tokodiak nagyszerű bizonyítékát adták az összefogásnak, amikor felajánlásaikkal hozzájárultak ennek a szép délutánnak a megvalósításához, ahol egy asztalnál ülve lehet beszélgetni, szórakozni feledve a napi gondokat. Köszöntője után, Horváth Mihály alpolgármesterrel közösen, virágcsokorral köszöntötték mindkét klub elnöknőjét. Majd klubunk elnöknője Kosztolányi Margit köszönte meg a meghívást, reményét fejezte ki, hogy nem ez lesz az utolsó találkozásunk. A kultúrműsorban szerepeltek: Faragó Rezsőné és Hajtman Kornélia versekkel, a tokodi „Csillagfény” mazsorett csoport Veres Károly és Veres Károlyné vezetésével, énekkarunk népdal csokor összeállítással. A vacsora után Szalók Péter zenéje mozgatta meg, rázta fel az egész termet, feledtetve napi bajainkat, betegségeinket, elűzve szomorúságot, bánatot, legalább erre a bár esős és borongós, de mégis szép és felejthetetlen délutánra.



































2015. augusztus 23., vasárnap

Szent István ünnep 2015



Az idei Szent István napi ünnepség a nánai kultúrházban volt a Csemadok és a Szülőföldért Polgári Társulás szervezésében. Meghívott vendégek voltak testvértelepülésünk képviselői Tiszanánáról, Szigeti László és Bólya Szabolcs az MKP járási képviseletében, valamint falunk lelkipásztora Siekel István. Az ünnepséget Pálmai József éneke nyitotta meg, majd Morvai Barbara szavalt verset. Ünnepi köszöntőt Romanek Etelka Esztergom város polgármestere mondott. Az ünnepi műsor Szeredy Krisztina operetténekesnő fellépésével folytatódott, akinek sikeres szereplését a közönség felállva, vastapssal köszönte meg. További fellépők a klubunk Csillagvirág énekkara és Nagy Csomor család zenekara voltak. A műsor végén, polgármesterünk Molnár Dezső ünnepélyesen felszelte a délelőtti szentmise keretén belül megáldott kenyeret. Távozáskor a megáldott kenyérből mindenki kapott egy falatkát.