2022. augusztus 29., hétfő

Kirándulás Bajnára és Tatára

 

Klubunk öt év kihagyás után ismét autóbusz kirándulást szervezett, két helyre. Első megállónk Bajnán volt, ahol meglátogattuk a nemrég felújított Sándor Metternich kastélyt a híres Sándor Móric, - vagy ismertebb nevén az Ördög lovas - kastélyát. Innen Tatára mentünk, ahol bebarangoltuk a tatai várat, majd kisvonattal körbejártuk a város nevezetességeit. 







 























2022. június 19., vasárnap

XXII. Úrnapi körmenet

 

Az 1989 -es év után újraszervezett Úrnapi körmenetre ebben az évben huszonkettedik alkalommal került sor. A járványügyi előírások eltörlése miatt, most sokkal szabadabb légkörben volt, mint az elmúlt két évben. Az oltársátrakat az elmúlt évekhez hasonlóan, most is a templom körüli területen állították fel. Az Oltáriszentséget Fóthy Zoltán atya hordta körbe a hívők kíséretében. 
























2022. május 13., péntek

Rendhagyó MAJÁLIS

 A Nánai Nyugdíjasklub és a Szent Vendel Közösség majálist rendezett. Az ünnepség keretén belül a fiatalok 12 méteres májfát állítottak a kultúrház előtt. Az első szalagot a polgármester és helyettese, utána a falu lakosai segítetek a szalagok kötözésében. Az ünnepi műsorban felléptek a nyugdíjas klub énekkara, Pásztor tűz tánc csoport, Mihalko Károly aki zenével növelte a hangulatot.