Többéves
hagyományt követve, tagságunk ebben az évben is megtartotta a májfa
állítás ünnepét. A férfiak dolga már reggel elkezdődött a megfelelő májusfa
kiválasztásával, az asszonyok pedig az esti vacsorához készülődtek. Az
ünnepségre most is meghívtuk a Tokodi Nyugdíjasklub tagjait, valamint a nánai
képviselő-testületet is. Az elnök a megnyitó beszédében felelevenítette a májfa
állítás történetét és megemlékezett a közelgő anyák napjáról is. Megköszönte a
szponzorok Csányi Terézia és Ferenc házaspár hozzájárulását a mai ünnepség
kiadásaihoz. A köszöntők sorát Nána község polgármestere Molnár Dezső
folytatta, aki beszédében megköszönte ennek az ünnepnek a megszervezését. Majd
a Tokodi Nyugdíjasklub elnöknője Romsics Magdolna is köszöntötte a
jelenlevőket, és elmondta, hogy erre az ünnepre külön műsorral készültek. A
Tokodi Nyugdíjasklub éneklőcsoportja műsorában az alkalomhoz illő dalokat
énekelt, Faragó Rezsőné anyák napi verset szavalt és elő adták „Kató néni és Pityesz”
című paródiájukat, mellyel nagy sikert arattak. A közelgő anyák napja alkalmából, polgármesterünk és szervezetünk
elnöke a tokodi vendégek vezetőit, Romsics Magdolnát és Bánhidiné Mészáros Edit
képviselő asszonyt, Kiss Ferenc pedig Kosztolányi Margitot köszöntötték virággal.
Utána a Pásztortűz néptánccsoport Vág és Garam-mentiropogós, vidám táncában és
énekében gyönyörködhettünk. Műsor a májfa díszítésével folytatódott. Az első
szalagokat a Tokodi Önkormányzat képviselője Bánhidiné Mészáros Edit, a vendégek
elnöknője Romsics Magdolna és Nána község polgármestere Molnár Dezső
kötötték a májfára. Majd vidám dalokat énekelve, feldíszítették az egész fát. A
feldíszített fával a kultúrház melletti parkolóra vonultak, ahol Hajtmann
Kornélia szavalata, Pásztortűz asszonyainak karikázó tánca és vidám éneklés
mellett jelképesen az utcán állítottuk fel a májfát. A közös vacsora után Rackó
Tibor zenéjére énekeltünk, és akinek egészsége megengedte az táncolhatott is. A
jó hangulatot fokozta a Pásztortűz gyerekeinek önfeledt táncolása.
2016. május 1., vasárnap
2016. március 12., szombat
Megemlékezés az 1848-as Szabadságharcról
A Szabadságharc 168. évfordulója alkalmából a Csemadok és a Szülőföldért PT
ünnepséget rendeztek a nánai kultúrházban. Ünnepi szónok, Dr. Popély Gyula
történész volt. Az ünnepségen felléptek Boráros Imre Kossuth díjas színművész, Vecserka
Péter tárogatós, Csillagvirág éneklőcsoport és Kosztolányi Panka diák. Ünnepi
műsor után az ünneplők átvonultak a templom előtti Minden Magyar Hős Keresztjéhez, ahol Vecserka Péter tárogató kísérete
mellet megkoszorúzták az emlékkeresztet. Koszorúzók voltak: az Önkormányzat,
MKP, MKDSZ, Csemadok és a Szülőföldért PT.
2016. március 8., kedd
Nőnapi ünnepség 2016
Március
van, az első tavaszi hónap. Ha a tavaszra gondolunk, akkor a virágok jutnak
eszünkbe, és a virágokról a nők. Tavasz, virágok, nők, ezek teszik szebbé
életünket, és okot adnak, hogy a nőnap igazi örömünnep legyen. Az ünnepség elején
Hajtman Kornélia osztotta meg velünk gondolatait, majd klubunk éneklőcsoportja népdalokat
énekelt. A klub férfi tagjai versekkel köszöntötték a hölgyeket, majd egy szál
virágot adtak minden hölgynek. A Pásztortűz néptánccsoport asszonyai "Karikázó"
táncot adtak elő, utána vidám „rehablitációs-táncra” hívták a nyugdíjasokat. Az
Önkormányzat nevében Molnár Dezső polgármester, nőnapi versekkel és
Lengyelfalusi Mária a kulturális bizottság elnöke jókívánságokkal köszöntötte
hölgytagjainkat. Tornóczi Anna (a konyhatündérek nevében), köszönetet mondott az Önkormányzatnak, hogy új berendezést biztositottak a kultúkház konyhájába. Az uzsonnát klubunk férfi tagjai szolgálták fel.
Ezúton is kivánunk minden kedves női blogolvasónknak, boldog nőnapot.
Ezúton is kivánunk minden kedves női blogolvasónknak, boldog nőnapot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)