2015. március 15., vasárnap

A Szabadságharc 167. évfordulója



Az évforduló alkalmából a Csemadok és a Szülőföldért PT rendeztek ünnepséget a nánai kultúrházban. Ünnepi szónok, Szigeti László az MKP OT elnöke volt. Az ünnepségen felléptek a Nánai Alapiskola diákjai, Pásztortűz néptánccsoport és KOR-ZÁR verséneklő együttes, Vadkerti Imre vezetésével. Ünnepi műsor után az ünneplők átvonultak a templom előtti Minden Magyar Hős Keresztjéhez, ahol Morvai Barbara gimnazista szavalatával folytatódott az ünnepség. Végül a nyugdíjasklub Csillagvirág énekkísérete mellet megkoszorúzták az emlékkeresztet. Koszorúzók voltak: az Önkormányzat, MKP, Csemadok, Szülőföldért PT, Nánai Alapiskola és a Pásztortűz néptánccsoport. Az ünnepség a himnusz eléneklésével fejeződött be.































2015. március 10., kedd

Nőnap 2015



Tagságunk a hagyományokhoz híven ebben az évben is megemlékezett a Nőnapról. A szép napsütéses idő sok tagunkat ösztökél arra, hogy elsétáljon az ünnepségre. Az ünnep Hajtman Kornélia szavalatával kezdődött, majd klubunk éneklőcsoportja szerepelt. Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy tagságunk nevében köszöntsem elnöknőnket, Kosztolányi Margitot. Megköszönjem eddigi munkásságát, hogy már tizenötödik éve vezeti klubunkat és sikerült összetartani ezt a csapatot. További jó egészséget és diplomáciai érzéket kívánunk az elkövetkező időkre, remélve, hogy továbbra is klubunk élén marad. Az Önkormányzat nevében Molnár Dezső polgármester egy nőnapi verssel köszöntötte hölgytagjainkat. Klubunk férfi tagjai egy szál virággal köszöntötték hölgy tagjainkat.





























2015. február 1., vasárnap

A 2014-es év értékelése



Nyugdíjasklubunk a tizenötödik évébe lépett. Ez az évszám befolyásolta az elnöki beszámolót is - megemlítve tagságunk elöregedését. Az éves programok gazdagsága mit sem változott az előző évekhez képest, amit a rendszeres blogolvasóink is figyelemmel kísérhettek. Egy perces néma felállással megemlékeztünk a múlt évben eltávozott klubtársainkról. Külön köszönetet mondtak a támogatóinknak, akik között számos klubtag is van. Az éves beszámolók után a jubilánsainkat köszöntöttük. Jubilánsainkat a jelenlevő önkormányzati képviselők nevében Molnár Dezső polgármester is köszöntötte. Hajtman Kornélia szavalattal, a Csillagvirág énekkar sok szép dallal kedveskedett a jubilánsoknak.