2013. augusztus 18., vasárnap
Falunap Tokodon
Testvértelepülésünk Tokod meghívta Önkormányzatunk és Nyugdíjasklubunk képviselőit a Tokodi Falunapi ünnepségekre. A találkozót kihasználva megbeszéltük nyugdíjasklubjaink további együttműködésének lehetőségeit és a közeljövő közös rendezvényeit. Maga a falunapi ünnepség a közelgő Szent István napi megemlékezés hangulatában zajlott. Az ünnepi köszöntő után az új kenyér ünnepélyes felszeletelése történt, melyet Tokod polgármestere osztott szét a jelenlevők között. A műsorban felléptek a helyi óvódások, iskolások, tánccsoportok, táncosok Kéméndről és szerepelt egy sztár vendég is.
2013. július 3., szerda
XI. Falunap
Ez évi Falunap több szempontból is rendhagyó volt. Nem csupán azért, mert három ország: Lengyelország, Magyarország és Szlovákia testvértelepülései találkoztak, de azért is mert nyugdíjasklubunk ebből az alkalomból "Szándéknyilatkozatot" írt alá a Tokodi Nyugdíjasklubbal. Ezzel hivatalosan is megerősítették a több éve tartó kapcsolatot. Az ünnepi testületi ülés után, ahol Tokod és Nána polgármesterei "Testvér-települési szerződést" írtak alá, a rendezvénysorozat Lábik János festő kiállításának megnyitásával vette kezdetét. Utána az operett kedvelőké volt a tér. A szemerkélő eső ellenére a nézők mindvégig kitartottak. Másnap a gazdag falunapi programban klubunk Csillagvirág énekkara a "Csitári hegyek alatt" című összeállítással szerepelt. A műsorban minden korosztály megtalálta a kedvérevalót.Volt fúvószene, népzene, néptánc, de felléptek az ovis mega-táncosok is. Szerepeltek a helyi ovisok és iskolások. A gyerekeknek volt ugrálóvár és pónilovaglás is. A rendezvénysorozatot vasárnap a Vox Solaris éneklőcsoport koncertje zárta. Csoport a lengyel vendégek tiszteletére elénekelte II. János Pál pápa kedvelt énekét, amit a vendégek meghatódva köszöntek meg.
2013. május 25., szombat
Sportnap
A Rokkant Nyugdíjasok Szövetsége fönnállásának 15. évfordulója alkalmából, sportnappal egybekötött összejövetelt tartott a párkányi Vadas fürdőben. A megemlékezés az anyák napja jegyében történt. A kultúrműsorban felléptek a párkányi óvodások, párkányi nyugdíjas klub tagjai, szervezeti tagok és klubunk Csillagvirág éneklő csoportja is. Az anyák és nagymamák egy cserép virágot kaptak a vezetőségtől. A sportversenyekben, klubtagjaink is részt vettek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




























.jpg)











