Nyugdíjasklubunk január harmadik szombatján tartotta évzáró
összejövetelét. Az elnöki beszámoló gazdag klub tevékenységről szólt. Egy
perces néma felállással megemlékeztünk eltávozott klubtársainkról is. Évek óta
ismétlődő sikeres rendezvények majd minden hónapra nyújtanak valamilyen
szórakozást, elfoglaltságot tagjainknak. A rendezvények összefoglalója után a
jubilánsok köszöntése, majd kultúrműsor következett. Jubilánsainkat a jelenlevő
önkormányzat képviselői nevében a polgármesternő és az alpolgármester is köszöntötték.
Hajtman Kornélia és Banda Valéria szavalattal, Csillagvirág énekkar sok szép dallal kedveskedett a jubilánsoknak.
2013. január 22., kedd
2012. december 30., vasárnap
Szilveszteri előzetes
Elő-szilveszteri mulatozásra jöttek össze december 29.-én nyugdíjasaink, ahová meghívták a párkányi Rozmaring nyugdíjasklub tagjait is, hogy közösen búcsúztassák az óévet. A rendezvényre többen elhozták gyerekeiket, unokáikat, ismerőseiket is. A fiatalabbak lendülete, vidámsága, jól tarkította az összejövetelt. A kitűnő zene, jól megválogatott repertoár, dalolásra, táncra, igazi mulatozásra késztetett mindenkit. Ennek köszönhetően a rendezvény fergetegesre sikeredett.
2012. december 16., vasárnap
Mindenki karácsonya
Advent harmadik vasárnapján a falu közös karácsonyfája alatt a kultúrházban találkoztak községünk lakosai, hogy közösen ünnepeljék a közelgő szeretet ünnepét. A frissen vágott karácsonyfa ágak kellemes illata belengte az egész termet és ezzel előlegezte a karácsonyi hangulatot. A karácsonyi műsorban minden korosztály képviselte magát. A műsort Hopka Emese szavalata nyitotta meg, majd a polgármesternő köszöntötte a nézőket. Beszédében mindenkinek megköszönte a közösség érdekében, (a családon belül is) végzett egész éves tevékenységét. A műsor az óvodások fellépésével folytatódott, majd Matus Adél szavalata következett. Először szerepeltek közösen a helyi kisiskola diákja és a Nyugdíjasklub Csillagvirág éneklőcsoportja. Ez a közösen előadott betlehemi pásztor játék nagyon sikeres volt. Megható volt hallgatni a közös éneklést, ahol elvegyült a gyerekek csengőhangja a felnőttek csiszoltabb érdesebb hangjával. Végül csillagszórók szikrázása mellett közösen elénekeltük a „Mennyből az angyal” című karácsonyi éneket.
>
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




















































