2011. október 22., szombat
Szépkorúak ünnepe
Az Önkormányzat és a községi hivatal már hagyományosan minden év októberében ünnepséget szervez falunk nyugdíjasainak. Az ünnepségen Matuska Zsuzsanna polgármester külön köszöntötte a kerek évfordulós jubilánsokat, akik emléktárgyat kaptak az Önkormányzattól. Azok a jubilánsok, kik aktívan tevékenykednek az énekkarban, elismerő oklevelet kaptak. Köszöntők utáni kultúrműsorban felléptek a nánai kisiskola diákjai és az érsekújvári operettkvintett tagjai. Az ünnepi műsor után az önkormányzat képviselői és a községi hivatal dolgozói frissítőkkel vendégelték meg a nyugdíjasokat.






2011. október 2., vasárnap
Kovácspataki kiruccanás
Nánai Nyugdíjasklub a párkányi Rozmaring nyugdíjasklub meghívására egy közös szép zenés műsoros délutánon vett részt Kovácspatakon a Kék hal vendéglőben. Ez a kis kiruccanás a klubtagoknak vidáman kezdődött. Gyönyörű verőfényes nyárutói meleg napon a vendéglátóink nagy szeretettel fogadtak már a bejárat előtt. Bizonyosság arra, hogy készültek erre a közös találkozásra az a tény, hogy egy szép műsort adtak elől. A klub vezetője Eva Bitterová felidézte a gyerekkori emlékeinket az őszi munkálatokról, mint a kukoricafosztás, szüretelés, stb. Alžbeta Seifertová egy szép verset szavalt (Itt van az ősz, itt van újra...). Nikman Emília és Klucska Júlia egy vidám jelenet adtak elő, ahol az egyik fél mindig nótával, a másik prózában válaszolgatott. Az énekkar szlovák és magyar dalokat énekelt két szólamban. Klubunk éneklőcsoportja vidám dalokkal kedveskedett a vendéglátóknak. A műsor végén felállva közösen elénekeltük a „Szeressük egymást gyerekek” c. dalt, amit nyugodtan nevezhetünk klubjaink himnuszának is. Azt, hogy jól éreztük magunkat az is bizonyítja, hogy induláskor a társaság elkezdett zsörtölődni, hogy miért ilyen koránra lett a busz iderendelve.(Arra nem akart senki emlékezni, hogy a visszaindulás időpontját a többség döntötte el).






















2011. szeptember 5., hétfő
Nánai nyugdíjasok a bécsi Szent István székesegyházban
A Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség meghívására ebben az évben a nánai Nyugdíjasklub Csillagvirág Éneklőcsoportja ötödik alkalommal jött az osztrák fővárosba, ahova huszonnyolc zarándokcsoport érkezett Magyarországról, illetve a határon túli magyarlakta területekről. Számos hagyományőrző egyesület tagjai népviseletben érkeztek. Magyar nyelvű misével emlékeztek meg a Szent István székesegyházban (Stephansdom) az államalapító magyar királyról. A misét követően a bécsi érseki palotában nyugdíjasaink éneklőcsoportja is bemutatkozott a bécsi közönségnek.





2011. augusztus 28., vasárnap
Szent István napi ünnepség Nánán
Augusztus utolsó vasárnapján a Csemadok helyi szervezete és a Szülőföldért Polgári Társulás Szent István napi ünnepséget szervezett. Az ünnepség felvonulással kezdődött, a helyi kultúrház előtti parkolóból a Szent Vendel templomba, ahol az ünnepi megemlékezést tartották. A műsorban előadás hangzott el a Szent korona eredetéről, történetéről, küldetéséről, szellemi üzenetéről, a nemzet megmaradásának egyetlen jelképéről. A zenei részben szerepelt a Nyugdíjasklub Csillagvirág éneklőcsoportja is. Az ünnepség után a jelenlevők megtekinthették a koronázási ékszerek másolatait, (Szent koronát, jogart és az ország almát).
2011. augusztus 20., szombat
Családi piknik
Ebben az évben már harmadik alkalommal rendezett az Önkormányzat és a Kulturális bizottság vidám, társas összejövetelt a szórakozni vágyóknak Családi piknik néven a kultúrház melletti parkban. A műsort úgy állították össze, hogy mindenki számara érdekes legyen. Volt itt ugrálóvár a legkisebbeknek, zenés műsor a nagyobb gyerekeknek, arcfestés, gyöngyfűzés és lufik is. Az idősebbeknek a Csemadok párkányi alapszervezetének a zenekara „Azok a szép napok” címmel régi slágereket énekeltek. Az már hagyomány, hogy a nyugdíjasklub Csillagvirág énekkara rendszeres szereplője a községünkben rendezett kulturális rendezvényeknek. Ezen a vidám délutánon operett dalokat adtak elő.
2011. június 7., kedd
Janko bácsi 86 éves
Régi, szép hagyomány, hogy a klubtagok közösen ünnepelik születés és névnapjukat.
Legutóbb Andráš Janko bácsi 86. születésnapját ünnepelték. És ahogy ilyenkor lenni szokott, nem maradhatott el a mókázás, nótázás és a tánc sem. (Igaz, csak olyan öregesen, mértékkel).
Kedves Janko bácsi, ezúton is gratulálunk születésnapjához és kívánjuk, hogy még nagyon sok ilyen boldog születésnapot ünnepelhessen együtt nyugdíjas társaival !





Legutóbb Andráš Janko bácsi 86. születésnapját ünnepelték. És ahogy ilyenkor lenni szokott, nem maradhatott el a mókázás, nótázás és a tánc sem. (Igaz, csak olyan öregesen, mértékkel).
Kedves Janko bácsi, ezúton is gratulálunk születésnapjához és kívánjuk, hogy még nagyon sok ilyen boldog születésnapot ünnepelhessen együtt nyugdíjas társaival !
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)