Ha én tél lehetnék, hópihe lennék
ha én Nap lehetnék, rád nevetnék
ha én fa lehetnék, neked árnyékot adnék
ha én könny lehetnék, szivárványt ontanék.
Ha én naplemente lennék, bársonyos éjszakába lépnék
ha én telihold lennék, a füledbe titkokat sugdosnék
ha én játék lennék, a gyerekekkel játszanék
s ha Szerelem lennék... hát benned felolvadnék.
Ha én szánkó lennék, a hóban vígan siklanék
ha én Karácsony lennék, Szeretetben fürödnék
ha én fenyőfa lennék, otthonodban melegednék
s ha csillagszóró lennék. Fénytudást árasztanék.
Mivel ember vagyok, mindezt megélhetem
és boldogságomat Emberségemtől remélhetem.
Az ünnepi műsor után megérkezett a Mikulás (Herbánszky Magdolna) és elmaradhatatlan kísérője a Krampusz (Ferenc Rudolf). A Mikulás csomagokat osztogatott, (nemcsak a gyerekeknek). A Krampusz most is hozta a tőle megszokott huncut, vidám formáját. Nagy derültség közepette majdnem mindenkit bekormozott, (ez alól a polgármesternő sem volt kivétel).















